Mindenhol azonos módon éltek, de nem alkottak egységes népcsoportot. A nyugat-európai keltákról görög és latin források szólnak. A nyugat-európában élő törzseik latin neve gallus volt (innen a magyaros gall kifejezés). Északkelet-Franciaországban, a Rajna és a Felső-Duna mentén indult meg néppé formálódásuk. Onnan kezdtek lassan minden irányból terjeszkedni. Közép-Európa felé tartó útjuk egyik állomása Svájcban volt (a kelta, majd latin Helvetiában), sőt egy ottani faluról, La Tèneről nevezték el műveltségüket. A Kr. e. 4. század elején indultak a Rajna mentéről új hadaik, amelyek nemcsak a Kárpát-medencét, hanem a Balkán-félszigetet, a Fekete-tenger északi partjait, és Kis-Ázsiát is elérték. Kárpát-medencei hatalmuknak a Dunántúlon a rómaiak, az Alföldön a szarmaták, Erdélyben a dákok vetettek véget. Ahogy a szkíták kelettel kapcsolták össze hazánk területét, úgy a kelták nyugattal. Továbbépítették a nagy földvárakat, úthálózattal biztosították a kereskedelem és a katonaság mozgását. A kelták és a helyi őslakosság keveredése kitűnik a régészeti leletekből, temetkezési szokásokból, s ez tulajdonképpen változatos színezetet adott az egységes kelta műveltségnek. A Dunántúlon illír-pannon törzsekkel, az Alföldön a szkíta műveltséggel, Erdélyben a dák néppel keveredtek. Egyes törzseik, pl. a boiok és az eraviszkuszok a római uralom alatt is megőrizték önkormányzatukat, népi jellegzetességüket.

Otthonuk

A család együtt élt egy nagy kunyhóban, ami kőből, sövényfonadékból és vályogból készült, úgy, hogy a fakeretes építményt agyaggal borították. Az eső ellen még egy réteg szalmát is felraktak. Az ennivalót agyagedényekben tárolták és tálalták. Ezek többsége kezdetleges volt, de akadtak szépen színezettek, vagy csillogó grafitmázzal bevontak is. A nyílt tűz fölött, vasüstben főztek. A kenyeret boltozatos kemencékben sütötték. A családtagok ruhát szőttek szövőszéken, földet műveltek, csontból készült tűket és fazekat készítettek.

Öltözködésük

Viseletüket egyrészt sírleletekből ismerjük, másrészt a római módra sírköveket állító törzsek domborműveiből. Ezeken néha ott látjuk az egész családot kifaragva. A népi jelleget elsősorban a nők őrizték meg, míg a római hadseregekbe sorolt katonáskodó férfiak római módra öltöztek. Az emberek a filmekből oly jól ismert skót-kockás anyagot viselték. A nők szintén ilyen mintázatú ruhában jártak, de ők ( a sírleletek tanúsága szerint) a körmeiket is festették. A férfiak öltözetéhez szorosan hozzátartozott még a fegyverzet, ami általában egy lándzsából esetleg kardból, és egy pajzsból állt.

                                          *****..............*****

Ír mitológia

A kereszténység előtti Írország mitológiája csak részben élte meg a kereszténységre való áttérést követő időket, jelentős részét azonban - vallási jelentéseitől megfosztva - megőrizte a középkori ír irodalom és így a kelta mitológia legnagyobb terjedelemben és legérintetlenebbül fennmaradt ágát képezi.

Sok kézirat elveszett, a mítoszok egy részét valószínűleg le sem írták. A megmaradt anyag azonban jelentős terjedelmű és szétágazó. Benne négy egymást gyakran átfedő mítoszciklus különíthető el: az ún. mitológiai ciklus, az ulsteri ciklus, az ossziáni ciklus és az ír történelmi ciklus. Ezenkívül nagyszámú népmese maradt fenn (főként szájhagyomány útján), amelyek - bár szoros értelemben véve nem mitologikus jellegűek - az egyik vagy másik ciklusból ismert személyekről szólnak.

(forrás: wikipédia)